2 - A csend hangja: Harsogás [Final]

Rendben..
Talán tettetni fogom mostantól,
De esküszöm Istennek…
Meg fogom változtatni a világot
És ígérem neked:
Egy napon el fogjuk mondani magunknak
„Istenem, ez a paradicsom.”*

- Mi, néma?

- Igen, Yeol, nem tud kiejteni szavakat, csak a kezével tud mutogatni.>>

Yifan lenézett, majd újra sétálni kezdett. A barátja csendbe burkolózott. Csak az elő esti forgalom hangja hallatszott Szöulban, és csak az ő tornacipőjük van a járdán, mely megtelt a távolság hangjaival kettejük között. Ő nem az a fiú volt, aki nem akart beszélni. Ő nem tudott.

- Honnan tudod? - kérdezte Chanyeol, miközben kényelmetlenül fejét karcolta. A szőke sóhajtott.

- A szabadidőmben segítek egy speciális központban. Jelbeszéddel sok emberrel tudok beszélni. Ők odajárnak szocializálódni, csinálni sok dolgot. Ő… Tanulni jár oda. A neve Byun Baekhyun és egy évvel fiatalabb nálad - magyarázta Yifan.

Chanyeol tudta, hogy szokott önkéntes munkát végezni, de sosem kérdezett rá igazán. Elég volt az, hogy mondhassa az embereknek, hogy a barátja „jó dolgokat” tesz. Nem tudta elképzelni, hogy azok közül… „kezdeményezettek” eltudtak tölteni vele pár órát, és tudták bámulni ilyen furcsa módon. Kíváncsi lett a szőke hajú srácra, akinek szemei ki vannak húzva szemceruzával, amik érthetetlen módon csábították őt. A haza felé vezető úton végig Baekhyunról beszéltek és arról, hogy mit szokott csinálni a központban.

Yifan elmondta neki, hogy mindig kora reggel érkezik, megáll a könyvtárban és elmerül a zenetörténeti könyvekben. Az álma az volt, hogy bejusson a konzervatóriumba a zongora miatt. Ő nagyon különbözött a többi embertől, de egy kis idő után megtudott nyílni másoknak. Ő nagyon kedves tud lenni, ha a pártbeszéd résztvevője egy kissé jó volt hozzá. A hang probléma ellenére ő egy tökéletesen normális srác, ahogy a többi. Talán szeret egyedül lenni, de ez természetes neki. Chanyeol elköszönt Yifantól a küszöbön, behelyezte a kulcsot a zárba, majd belépett. Ő egyedül élt egy műteremlakásban tíz percre a parktól, harmincra az egyetemtől. Felkapcsolta a villanyt, megvilágítva az egyszerű nappalit és megállt a bejáratban a hátizsákjával. A lakás csendje beborította őt egy pár napja eddig a pillanatig.

Megközelítette a rádiót, bekapcsolta és áthangolta a pop csatornára. Az üres szobák bizonytalanul csengtek a friss hangoktól és harsány ütemektől, csakúgy mint az utolsó slágerlisták. Chanyeol elindult a fürdő felé, szétszórva a piszkos ruháit a hall körül. Ez egy szokása volt kiskora óta, zuhanyzás után könyörtelenül bedobálta őket a szennyesbe. Még a forró zuhany alatt sem tudta abbahagyni a gondolkodást a fiúról, és ahogyan ő bámult rá. Ha csak a „problémájáról” tudna, akkor másképpen reagált volna? Nem tudott megfelelően válaszolni magának. Zuhanyzás után eldöntötte, hogy főz valamit, hogy ’átverje’ az időt és önmagát is. Megközelítette a hűtőt, csak egy bokszert viselt és nedves haját egy törölközővel dörzsölte. Miután megtömte a bendőjét, felismerte, hogy alapvető dolgok hiányoznak.

Nos, Yeollie, tényleg azt gondolom, hogy el kellene menned a boltba, fejezte ki figyelmeztetését. Felvett egy pólót, egy nagyobb nadrágot és kiment az ajtón.

◊

- Hol a világban van a paradicsomszósz? - kérdezte magától hangosan, már tíz perce az előtte lévő polcot bámulta. Talált mindenféle levest, rizottót és minestronet**, de paradicsomszószt nem. Öt percet állt ott és próbált gondolkozni. Két polccal odébb mosóporok voltak. Mögötte fagyasztott ételek. Talán közel van a kenyér… Amikor ő arra felé tartott, két ismeretlen ujj kedvesen megrángatta a pólóját, hogy forduljon meg. Nem tudta, hogy miért döbbent meg, azért mert valaki hallotta magában beszélni vagy, azért mert ez a fiatal az a Byun Baekhyun. A fiú a parkból. Csukott szájjal mosolygott, majd átnyújtott egy üveg paradicsomszószt. Chanyeol elvette és nevetett.

- Te… hallottál engem? - kérdezte kíváncsian. Élénken bólintott, majd csendben felnevetett. Mielőtt eltakarta volna a száját, a barnát lenyűgözte az emlékében a rózsaszínes ajkak, melyek önként felemelkedtek abban a szürreálisan gyönyörű pillanatban. És ő elvarázsolt maradt emiatt. Mikor ő nevetett az arca felragyogott. A furcsa félénkség eltűnt a szemeiből, a helység nyíltabb lett, mintha azelőtt nem is lett volna jeges hangulat ott. Minden vonása eleven volt, kombinálva a leggyönyörűbb látványossággal a világon. Abban a pillanatban Park Chanyeol azt mondta volna, hogy igen, Byun Baekhyun helyes. Nem hisz a szerelem első látásban, mert ez egy csajos dolog. De, ha hinne, akkor biztosan szerelembe esett volna abba a mosolyba. Talán azért, mert olyan ritkán gyönyörű volt, akárcsak az Edelweiss hegy peremén lenni. Vagy mint a beton repedéséből kibújó rózsa.

- Hol… Hol volt ez? - megint csak kérdezni tudott, ürügyeket keresett, hogy ne menjen el. Baekhyun egy közeli polcra mutatott, ahol sok paradicsomszósz volt. A kosár ott volt, otthagyva a neonfény alatt. Chanyeol arra következtetett, hogy az az övé. Csak ezután vette észre, hogy a fiú hosszú ujjú pulcsit viselt, amely majdnem eltakarta az összes kicsi zongorista ujjait. Ő még fiatalabbnak és segítőkészebbnek tűnt, inspirálva gyengédségből. Nehéz volt elhinni, hogy egy olyan srác, mint ő egyedül vásárol be.

- Egyedül vagy?

Bólintott. Chanyeol sóhajtott.

- Közel laksz, nem igaz? - kérdezte. A fiú felemelte a szemöldökét és újra bólintott, nem túl nagy meggyőződéssel.

- Oké. Segítek bevásárolni - mondta eltökélten. Baekhyun tágra nyitotta a szemeit és elutasítóan rázni kezdte a fejét.

- Figyelj, látod mennyi mindent vettél? Tini vagy, sosem fogod tudni megcsinálni - kommentálta mosolyogva. A vörösesszőke ránézett, majd kezeit a nyakára vezetve, ezzel azt mondva „Megtudom csinálni egyedül is”.

- Már mindegy, eldöntöttem és semmi sem tudja megváltoztatni a döntésemet - mondta, miközben Baekhyun szemeibe nézett. A fiú hosszan viszonozta a pillantást, majd sóhajtott. Az ujjait kezdte mozgatni különös módon, de eszébe jutatta magát, hogy Chanyeol nem tudja megérteni. Mélyen meghajolt. Ez az egyetlen módja annak, hogy azt mondja „köszönöm” jelbeszéd nélkül. A vásárlás végén fizettek, majd távoztak. Chanyeolnak igaza volt Baekhyun szatyraival kapcsolatban; nagyon nehezek voltak. Cseréltek és a vörösesszőke vitt kettő üveg étolajt és a paradicsomszószt, amit a barna vett magának.

- Yifan mesélt nekem rólad. Ismered őt, nem igaz? - kérdezte, elütve az időt, amíg sétáltak a fiú házához. Bólintott, majd gyengéden elmosolyodott, jellelt mutatta, hogy Yifan a barátja, aki mindig ott van a speciális központban. Chanyeol elkezdte értelmezni a válaszát a pillantásával, és hogy hogyan emelte fel az ajkait. Ez a srác igazán kommunikatív, még ha nem is tud beszélni.

- Azt mondta a neved Byun Baekhyun - folytatta. Szerzett egy felfelé mutató hüvelykujjat. A szőke csinált egy mozdulatot fejével a másik fiú felé.

- Én?... Mi a nevem?                                   

Egyetértő mosoly.

- Park Chanyeol.

Mikor elérték a célállomást, Yeol észrevette, hogy nem lehet két tömbnyire a saját házától. És erre soha sem figyelt fel. Lerakta a szatyrokat az ajtó előtt, majd hangosan nyújtózkodott. Baekhyun visszaadta neki, amit vett és megkérte rá, hogy várjon. Elővette a telefonját és gépelni kezdett nagyon gyorsan a billentyűzeten pár percig. Chanyeol nem értette, hogy mért nem fordítja a kijelzőt felé. Egy sms féle volt.

„Köszönöm, hogy segítettél a szatyrokat cipelni idáig, jövök neked eggyel. Sokat beszélsz, de kedves vagy. És sokkal jobb csatár vagy, mint Yifan.. De ezt ne mond el neki, különben évekig nem fog velem beszélni.”

Olvasás után Chanyeol hangosan felröhögött, a másik csak kuncogott rajta. Rámutatott a telefonra, majd a sajátjára.

- Telefonom… Kell a számom? - kérdezte Yeol és Baekhyun bólogatott. A barna odaadta neki és barátja is kezébe nyomta a Samsung-ját.

- Írd be a tiédet.

Mikor visszaadta, Chanyeol elmentette „Bacon” néven. Mikor meglátta, két ujjával közelített és magára mutatott. „Ez rövidebb, mint az igazi nevem.”

◊

Másnap reggel Yifan hirtelen ébredt fel. Az otthoni telefon kitartóan csörgött. Az egyik kezét a kagylóra ejtette és óriási erőfeszítéssel emelte fel, majd rakta a füléhez, miközben a szemei még mindig csukva voltak.

- Hello…? - mondta rekedtes, álmos hangon.

- Yifan, tanítsd meg a jelbeszédet - válaszolt életerős és élettel teli hangon az, akit a szőke nagyon jól ismert.

- Chanyeol, még csak… - felkelt az ágyról és próbált nem elesni, míg az ébresztőjét kereste az ágy melletti asztalon. - Még csak reggel fél hét van. Mit akarsz az életemtől?

- Az egész estét azzal töltöttem, hogy KakaoTalk***-on beszéltem Byun Baekhyunnal. Meg akarom tanulni a jelbeszédet - ismételte meg makacsul.

- Figyelj. Most lerakom, menj aludni, én is megyek és erről beszélünk majd délután. Szia - lerakta a telefont és arcát a párnába nyomta. Pár pillanat múlva a készülék újra csörgött. Yifan csodálkozni kezdett, hogy mit is gondol évek óta, mikor találkozott Chanyeollal. Az élete nem lehetne unalmas, vagy monoton még ha akarná akkor sem. Talán akkor tudna háromig aludni nyugodtan. Inkább ki kéne rakni a telefont a szobájából. Vagy le kéne cserélnie a számát és nem elmondani Chanyeolnak.

- Megértettem, fehérrépa fej. És most hagyd, hogy nyugodtan felkeljek vagy keményem megverlek, mielőtt Jongin tenné.

- Ha lehetne elmennék Spanyolországba és elvennélek, Yifan.

- Inkább ne.

◊

Néhány hónapnyi tanulással később Chanyeol majdnem olyan jó volt, mint a mestere. Nem szeretett tanulni, hacsak nem hangszerről van szó. De ő rendkívülien kitartó és tudatos volt, minden nap gyakorolt Yifannal, sőt még könyveket is olvasott és dokumentum filmeket is nézett ezzel kapcsolatban. Tényleg keményen tanulta a jelbeszédet és használta is. Soha sem mondta ezt Baekhyunnak. Amikor találkoznak a parkban, akkor úgy kommunikálnak, mint a szupermarketben. Legtöbbet chateltek, minden nap és akár több órán át. Egyik délután, mikor végeztek a jelbeszédes beszélgetéssel Yifan kérdezett tőle valamit, ami égett a nyelve tetején egy ideig.

- Yeol? - szólította őt, mialatt almát hámozott a mosogató felett, barátja pedig forró teát kortyolgatott a konyhaasztalnál.

- Igen?

- Miért ragaszkodsz annyira ahhoz, hogy megtanuld ezt a nyelvet? …Úgy értem te e nélkül is jól tudsz kommunikálni Baekhyunnal - Yifan látta, hogy Chanyeol mosolyog, ami egy ideje nem történt meg. Lágy és meleg mosoly volt, amely gyakran a lányok arcára is mosolyt festett fel. Amikor valaki kimondta a nevét, akkor ők a szívüket is odaadták.

- Meg akarok kérdezni tőle valami fontosat. Nem úgy akarom csinálni, hogy sms-ezünk vagy, hogy találgatnom kell, hogy mit is akar mondani. Szükségem van arra, hogy beszéljek vele. Hogy rendesen beszéljek vele.>

◊

„Találkozzunk a Kang étterem előtt öt órakor. Valamit megszeretnék mutatni neked.”

Ez volt az az üzenet, amit Chanyeol küldött Baekhyunnak órákkal ezelőtt. Ő már az étterem közelében várakozott, az arca félig el volt takarva egy hatalmas sál miatt, kezeit a vastag kabátzsebébe dugta. Azt figyelte, ahogyan a gyalogosok sétáltak előtte a járdán, miközben próbált felismerni egy arcot az ezer közül. De ez nem történt meg. Mert érezte, hogy két ujj finoman magához húzza. Akkor már nem voltak idegenek egymás számára. Látta, hogy Baekhyun mosolyog, üde haja keretezi arcát, a gyönyörű rózsaszínes ajkak felfelé görbültek, kifejező szemei most nem voltak kihúzva szemceruzával. A barnának sikerült meggyőznie a másikat, hogy jelenlétében ne viseljen sminket. Így sokkal vonzóbbnak találta.

- Nézd! - mondta lelkesen és a kezeivel kezdte mutogatni a szavakat. Egyszerű és gyors módon, amit legjobb barátjával gyakorolt.

„Megtanultam a jelbeszédet. Hónapokon keresztül minden nap tanultam Yifannal. Most már tudunk együtt beszélgetni.”

Baekhyun a kezeit a szája elé rakta, nagyra nyitotta szemeit a sokk miatt.

„Miért bajlódtál ennyit miattam? Nagyon köszönöm, ez csodaszép. Soha senki nem aggódott miattam mostanáig. De nem értem ezt.”

Chanyeol sóhajtott, majd kedvesen elmosolyodott.

„Van valami fontos, amit meg kell kérdeznem tőled. Nincs más lehetőségem elmondani, csak így.”

„… Mi az?”

A barna mély levegőt vett. Erre a pillanatra gyakorolt két hete. Mindent jól átrágott. Tükörbe beszélt. Biztos volt benne, hogy megtudja csinálni. Baekhyunra nézett, aki komoran bámult rá.

„Meg… Megosztanád velem az életed?”

Csend következett, Chanyeol észrevette, hogy a fejében sokkal jobban hangzott ez. Megbánta, hogy kimondta.

„Úgy értem.. Oh, ember, tudtam, hogy leégek. Nem vagyok jó ebben..”

Baekhyun a kezét rátette Chanyeoléra, hogy fogja be. Ezután csak mosolygott. Közelebb ment a fiúhoz, lábujjhegyre emelkedett és egy gyengéd csókot nyomott a barna szájára.

Chanyeol azt gondolta, hogy ennél jobb választ nem is kaphatott volna. Közben havazni kezdett. De nem érdekelte őket.

Megjegyzés:

*Dalrészlet ebből a számból származik; katt. Saját fordítás!

**Minestrone egy olasz leves féle.

***KakaoTalk olyan, mint nálunk a Viber.