Rendben..
Talán tettetni fogom mostantól,
De esküszöm Istennek…
Meg fogom változtatni a világot
És ígérem neked:
Egy napon el fogjuk mondani magunknak
„Istenem, ez a paradicsom.”*
Talán tettetni fogom mostantól,
De esküszöm Istennek…
Meg fogom változtatni a világot
És ígérem neked:
Egy napon el fogjuk mondani magunknak
„Istenem, ez a paradicsom.”*
- Mi, néma?
- Igen, Yeol, nem tud kiejteni szavakat, csak
a kezével tud mutogatni.>>
Yifan lenézett, majd újra sétálni kezdett. A barátja
csendbe burkolózott. Csak az elő esti forgalom hangja hallatszott Szöulban, és
csak az ő tornacipőjük van a járdán, mely megtelt a távolság hangjaival
kettejük között. Ő nem az a fiú volt, aki nem akart beszélni. Ő nem tudott.
- Honnan tudod? - kérdezte Chanyeol,
miközben kényelmetlenül fejét karcolta. A szőke sóhajtott.
- A szabadidőmben segítek egy speciális
központban. Jelbeszéddel sok emberrel tudok beszélni. Ők odajárnak
szocializálódni, csinálni sok dolgot. Ő… Tanulni jár oda. A neve Byun Baekhyun
és egy évvel fiatalabb nálad - magyarázta Yifan.
Chanyeol tudta, hogy szokott önkéntes munkát
végezni, de sosem kérdezett rá igazán. Elég volt az, hogy mondhassa az embereknek,
hogy a barátja „jó dolgokat” tesz. Nem tudta elképzelni, hogy azok közül… „kezdeményezettek”
eltudtak tölteni vele pár órát, és tudták bámulni ilyen furcsa módon. Kíváncsi
lett a szőke hajú srácra, akinek szemei ki vannak húzva szemceruzával, amik érthetetlen
módon csábították őt. A haza felé vezető úton végig Baekhyunról beszéltek és
arról, hogy mit szokott csinálni a központban.
Yifan elmondta neki, hogy mindig kora reggel
érkezik, megáll a könyvtárban és elmerül a zenetörténeti könyvekben. Az álma az
volt, hogy bejusson a konzervatóriumba a zongora miatt. Ő nagyon különbözött a
többi embertől, de egy kis idő után megtudott nyílni másoknak. Ő nagyon kedves
tud lenni, ha a pártbeszéd résztvevője egy kissé jó volt hozzá. A hang probléma
ellenére ő egy tökéletesen normális srác, ahogy a többi. Talán szeret egyedül
lenni, de ez természetes neki. Chanyeol elköszönt Yifantól a küszöbön,
behelyezte a kulcsot a zárba, majd belépett. Ő egyedül élt egy műteremlakásban
tíz percre a parktól, harmincra az egyetemtől. Felkapcsolta a villanyt,
megvilágítva az egyszerű nappalit és megállt a bejáratban a hátizsákjával. A
lakás csendje beborította őt egy pár napja eddig a pillanatig.
Megközelítette a rádiót, bekapcsolta és áthangolta a
pop csatornára. Az üres szobák bizonytalanul csengtek a friss hangoktól és
harsány ütemektől, csakúgy mint az utolsó slágerlisták. Chanyeol elindult a
fürdő felé, szétszórva a piszkos ruháit a hall körül. Ez egy szokása volt
kiskora óta, zuhanyzás után könyörtelenül bedobálta őket a szennyesbe. Még a
forró zuhany alatt sem tudta abbahagyni a gondolkodást a fiúról, és ahogyan ő
bámult rá. Ha csak a „problémájáról”
tudna, akkor másképpen reagált volna? Nem tudott megfelelően válaszolni
magának. Zuhanyzás után eldöntötte, hogy főz valamit, hogy ’átverje’ az időt és
önmagát is. Megközelítette a hűtőt, csak egy bokszert viselt és nedves haját
egy törölközővel dörzsölte. Miután megtömte a bendőjét, felismerte, hogy
alapvető dolgok hiányoznak.
Nos,
Yeollie, tényleg azt gondolom, hogy el kellene menned a boltba,
fejezte ki figyelmeztetését. Felvett egy pólót, egy nagyobb nadrágot és kiment
az ajtón.
◊
- Hol a világban van a paradicsomszósz? -
kérdezte magától hangosan, már tíz perce az előtte lévő polcot bámulta. Talált
mindenféle levest, rizottót és minestronet**, de paradicsomszószt nem. Öt
percet állt ott és próbált gondolkozni. Két polccal odébb mosóporok voltak. Mögötte
fagyasztott ételek. Talán közel van a kenyér… Amikor ő arra felé tartott, két
ismeretlen ujj kedvesen megrángatta a pólóját, hogy forduljon meg. Nem tudta,
hogy miért döbbent meg, azért mert valaki hallotta magában beszélni vagy, azért
mert ez a fiatal az a Byun Baekhyun.
A fiú a parkból. Csukott szájjal mosolygott, majd átnyújtott egy üveg
paradicsomszószt. Chanyeol elvette és nevetett.
- Te… hallottál engem? - kérdezte
kíváncsian. Élénken bólintott, majd csendben felnevetett. Mielőtt eltakarta
volna a száját, a barnát lenyűgözte az emlékében a rózsaszínes ajkak, melyek
önként felemelkedtek abban a szürreálisan gyönyörű pillanatban. És ő
elvarázsolt maradt emiatt. Mikor ő nevetett az arca felragyogott. A furcsa
félénkség eltűnt a szemeiből, a helység nyíltabb lett, mintha azelőtt nem is
lett volna jeges hangulat ott. Minden vonása eleven volt, kombinálva a
leggyönyörűbb látványossággal a világon. Abban a pillanatban Park Chanyeol azt
mondta volna, hogy igen, Byun Baekhyun helyes. Nem hisz a szerelem első
látásban, mert ez egy csajos dolog. De, ha hinne, akkor biztosan szerelembe
esett volna abba a mosolyba. Talán azért, mert olyan ritkán gyönyörű volt,
akárcsak az Edelweiss hegy peremén lenni. Vagy mint a beton repedéséből kibújó
rózsa.
- Hol… Hol volt ez? - megint csak
kérdezni tudott, ürügyeket keresett, hogy ne menjen el. Baekhyun egy közeli
polcra mutatott, ahol sok paradicsomszósz volt. A kosár ott volt, otthagyva a
neonfény alatt. Chanyeol arra következtetett, hogy az az övé. Csak ezután vette
észre, hogy a fiú hosszú ujjú pulcsit viselt, amely majdnem eltakarta az összes
kicsi zongorista ujjait. Ő még fiatalabbnak és segítőkészebbnek tűnt,
inspirálva gyengédségből. Nehéz volt elhinni, hogy egy olyan srác, mint ő
egyedül vásárol be.
- Egyedül vagy?
Bólintott. Chanyeol sóhajtott.
- Közel laksz, nem igaz? - kérdezte. A
fiú felemelte a szemöldökét és újra bólintott, nem túl nagy meggyőződéssel.
- Oké. Segítek bevásárolni - mondta
eltökélten. Baekhyun tágra nyitotta a szemeit és elutasítóan rázni kezdte a
fejét.
- Figyelj, látod mennyi mindent vettél? Tini
vagy, sosem fogod tudni megcsinálni - kommentálta mosolyogva. A
vörösesszőke ránézett, majd kezeit a nyakára vezetve, ezzel azt mondva „Megtudom csinálni egyedül is”.
- Már mindegy, eldöntöttem és semmi sem tudja
megváltoztatni a döntésemet - mondta, miközben Baekhyun szemeibe nézett.
A fiú hosszan viszonozta a pillantást, majd sóhajtott. Az ujjait kezdte
mozgatni különös módon, de eszébe jutatta magát, hogy Chanyeol nem tudja
megérteni. Mélyen meghajolt. Ez az egyetlen módja annak, hogy azt mondja „köszönöm” jelbeszéd nélkül. A vásárlás
végén fizettek, majd távoztak. Chanyeolnak igaza volt Baekhyun szatyraival
kapcsolatban; nagyon nehezek voltak. Cseréltek és a vörösesszőke vitt kettő üveg
étolajt és a paradicsomszószt, amit a barna vett magának.
- Yifan mesélt nekem rólad. Ismered őt, nem
igaz? - kérdezte, elütve az időt, amíg sétáltak a fiú házához. Bólintott,
majd gyengéden elmosolyodott, jellelt mutatta, hogy Yifan a barátja, aki mindig
ott van a speciális központban. Chanyeol elkezdte értelmezni a válaszát a
pillantásával, és hogy hogyan emelte fel az ajkait. Ez a srác igazán
kommunikatív, még ha nem is tud beszélni.
- Azt mondta a neved Byun Baekhyun -
folytatta. Szerzett egy felfelé mutató hüvelykujjat. A szőke csinált egy
mozdulatot fejével a másik fiú felé.
- Én?... Mi a
nevem?
Egyetértő mosoly.
- Park Chanyeol.
Mikor elérték a célállomást, Yeol észrevette, hogy
nem lehet két tömbnyire a saját házától. És erre soha sem figyelt fel. Lerakta
a szatyrokat az ajtó előtt, majd hangosan nyújtózkodott. Baekhyun visszaadta
neki, amit vett és megkérte rá, hogy várjon. Elővette a telefonját és gépelni
kezdett nagyon gyorsan a billentyűzeten pár percig. Chanyeol nem értette, hogy
mért nem fordítja a kijelzőt felé. Egy sms féle volt.
„Köszönöm,
hogy segítettél a szatyrokat cipelni idáig, jövök neked eggyel. Sokat beszélsz,
de kedves vagy. És sokkal jobb csatár vagy, mint Yifan.. De ezt ne mond el
neki, különben évekig nem fog velem beszélni.”
Olvasás után Chanyeol hangosan felröhögött, a másik
csak kuncogott rajta. Rámutatott a telefonra, majd a sajátjára.
- Telefonom… Kell a számom? - kérdezte
Yeol és Baekhyun bólogatott. A barna odaadta neki és barátja is kezébe nyomta a
Samsung-ját.
- Írd be a tiédet.
Mikor visszaadta, Chanyeol elmentette „Bacon” néven.
Mikor meglátta, két ujjával közelített és magára mutatott. „Ez rövidebb, mint az igazi nevem.”
◊
Másnap reggel Yifan hirtelen ébredt fel. Az otthoni
telefon kitartóan csörgött. Az egyik kezét a kagylóra ejtette és óriási
erőfeszítéssel emelte fel, majd rakta a füléhez, miközben a szemei még mindig
csukva voltak.
- Hello…? - mondta rekedtes, álmos
hangon.
- Yifan, tanítsd meg a jelbeszédet -
válaszolt életerős és élettel teli hangon az, akit a szőke nagyon jól ismert.
- Chanyeol, még csak… - felkelt az
ágyról és próbált nem elesni, míg az ébresztőjét kereste az ágy melletti
asztalon. - Még csak reggel fél hét van. Mit akarsz az életemtől?
- Az egész estét azzal töltöttem, hogy
KakaoTalk***-on beszéltem Byun Baekhyunnal. Meg akarom tanulni a jelbeszédet - ismételte meg makacsul.
- Figyelj. Most lerakom, menj aludni, én is
megyek és erről beszélünk majd délután. Szia - lerakta a telefont és arcát
a párnába nyomta. Pár pillanat múlva a készülék újra csörgött. Yifan
csodálkozni kezdett, hogy mit is gondol évek óta, mikor találkozott
Chanyeollal. Az élete nem lehetne unalmas, vagy monoton még ha akarná akkor
sem. Talán akkor tudna háromig aludni nyugodtan. Inkább ki kéne rakni a
telefont a szobájából. Vagy le kéne cserélnie a számát és nem elmondani
Chanyeolnak.
- Megértettem, fehérrépa fej. És most hagyd,
hogy nyugodtan felkeljek vagy keményem megverlek, mielőtt Jongin tenné.
- Ha lehetne elmennék Spanyolországba és
elvennélek, Yifan.
- Inkább ne.
◊
Néhány hónapnyi tanulással később Chanyeol majdnem
olyan jó volt, mint a mestere. Nem szeretett tanulni, hacsak nem hangszerről
van szó. De ő rendkívülien kitartó és tudatos volt, minden nap gyakorolt
Yifannal, sőt még könyveket is olvasott és dokumentum filmeket is nézett ezzel
kapcsolatban. Tényleg keményen tanulta a jelbeszédet és használta is. Soha sem
mondta ezt Baekhyunnak. Amikor találkoznak a parkban, akkor úgy kommunikálnak,
mint a szupermarketben. Legtöbbet chateltek, minden nap és akár több órán át. Egyik
délután, mikor végeztek a jelbeszédes beszélgetéssel Yifan kérdezett tőle
valamit, ami égett a nyelve tetején egy ideig.
- Yeol? - szólította őt, mialatt almát
hámozott a mosogató felett, barátja pedig forró teát kortyolgatott a
konyhaasztalnál.
- Igen?
- Miért ragaszkodsz annyira ahhoz, hogy
megtanuld ezt a nyelvet? …Úgy értem te e nélkül is jól tudsz kommunikálni Baekhyunnal - Yifan látta, hogy Chanyeol mosolyog, ami egy ideje nem történt meg. Lágy és
meleg mosoly volt, amely gyakran a lányok arcára is mosolyt festett fel. Amikor
valaki kimondta a nevét, akkor ők a szívüket is odaadták.
- Meg akarok kérdezni tőle valami fontosat.
Nem úgy akarom csinálni, hogy sms-ezünk vagy, hogy találgatnom kell, hogy mit
is akar mondani. Szükségem van arra, hogy beszéljek vele. Hogy rendesen
beszéljek vele.>
◊
„Találkozzunk
a Kang étterem előtt öt órakor. Valamit megszeretnék mutatni neked.”
Ez volt az az üzenet, amit Chanyeol küldött Baekhyunnak
órákkal ezelőtt. Ő már az étterem közelében várakozott, az arca félig el volt
takarva egy hatalmas sál miatt, kezeit a vastag kabátzsebébe dugta. Azt
figyelte, ahogyan a gyalogosok sétáltak előtte a járdán, miközben próbált
felismerni egy arcot az ezer közül. De ez nem történt meg. Mert érezte, hogy
két ujj finoman magához húzza. Akkor már nem voltak idegenek egymás számára. Látta,
hogy Baekhyun mosolyog, üde haja keretezi arcát, a gyönyörű rózsaszínes ajkak
felfelé görbültek, kifejező szemei most nem voltak kihúzva szemceruzával. A
barnának sikerült meggyőznie a másikat, hogy jelenlétében ne viseljen sminket. Így
sokkal vonzóbbnak találta.
- Nézd! - mondta lelkesen és a kezeivel
kezdte mutogatni a szavakat. Egyszerű és gyors módon, amit legjobb barátjával
gyakorolt.
„Megtanultam
a jelbeszédet. Hónapokon keresztül minden nap tanultam Yifannal. Most már
tudunk együtt beszélgetni.”
Baekhyun a kezeit a szája elé rakta, nagyra nyitotta
szemeit a sokk miatt.
„Miért
bajlódtál ennyit miattam? Nagyon köszönöm, ez csodaszép. Soha senki nem
aggódott miattam mostanáig. De nem értem ezt.”
Chanyeol sóhajtott, majd kedvesen elmosolyodott.
„Van
valami fontos, amit meg kell kérdeznem tőled. Nincs más lehetőségem elmondani,
csak így.”
„…
Mi az?”
A barna mély levegőt vett. Erre a pillanatra
gyakorolt két hete. Mindent jól átrágott. Tükörbe beszélt. Biztos volt benne,
hogy megtudja csinálni. Baekhyunra nézett, aki komoran bámult rá.
„Meg…
Megosztanád velem az életed?”
Csend következett, Chanyeol észrevette, hogy a
fejében sokkal jobban hangzott ez. Megbánta, hogy kimondta.
„Úgy
értem.. Oh, ember, tudtam, hogy leégek. Nem vagyok jó ebben..”
Baekhyun a kezét rátette Chanyeoléra, hogy fogja be.
Ezután csak mosolygott. Közelebb ment a fiúhoz, lábujjhegyre emelkedett és egy
gyengéd csókot nyomott a barna szájára.
Chanyeol azt gondolta, hogy ennél jobb választ nem
is kaphatott volna. Közben havazni kezdett. De nem érdekelte őket.
Megjegyzés:
*Dalrészlet ebből a számból származik; katt. Saját
fordítás!
**Minestrone egy olasz leves féle.
***KakaoTalk olyan, mint nálunk a Viber.